2016. június 29., szerda

A Turul ébredése



Ez a feltöltés egy érdekes kísérlet. Egyrészt ünnepi alkalom a számomra, hiszen meghaladta a pislantások száma a százezret. Nekem ez mindenképpen egy pozitív jelzés, amiért köszönetet mondok minden érdeklődőnek.

Egy népdalt szántam erre az alkalomra, aminek a kísérete viszont határozottan mai jegyeket hordoz magán. Több kísérletet tettem ebbe az irányba, ám ezt a dalt élőben teszteltem már.  Én pozitívnak éreztem a visszajelzéseket. Remélem itt sem lesz másként.

Egyúttal köszönetet szeretnék mondani Dudás Gyulának a festménye fotójáért, amit felhasználtam a videóban.

Az elhangzó népdal címe Fújdogál a szél, az öreg Duna felől... Két furulya viszi a dallamot, ám ezúttal nem egy időben szólalnak meg.

A dalon túl egy kis újdonságot csempésztem bele a videómba. Egyszerűbb animációkkal kísérleteztem.

Ami a képanyag tartalmát illeti, egy kis keret történet a Turul újjászületéséről. Talán ez a legkevésbé közszájon forgó Turul legenda. Amint azonban Gyula festménye is mutatja, nem is veszett még a feledés homályába.

Bár az a tapasztalatom, hogy körülbelül egy percet szánnak átlagban egy video megtekintésére, ez ennyibe sehogy se fért bele.

Köszönöm a figyelmet!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szegény vagyok, szegénynek születtem...

Magyar népdal egy Yamaha c-s szoprán furulyán.Képek szinkronban a hanggal ábrázolják a dal tartalmát, hangulatát...Feliratokon szerepel a dal szövege is a képeken.A dal végén láthátó kép Mohán készült fotó alapján, grafikus szoftverrel készült.Hungarian folksong single Yamaha c-s on a soprano flute.pictures depict the content of the song with the sound in dubbing, his mood ... the text of the song figures on inscriptions on the pictures.the picture which can be seen on the end of the song was taken on Moss photo his basis, a graphic designer prepared software.

Kalmár Lajos furulya

Keresés ebben a blogban